Maker's Red Box 2020. 09. 17. 11:20
A tantermek a legtöbb helyen keveset változtak az elmúlt száz évben ezért, ha egy akkori pedagógus bemenne egy mai tanterembe, nem érné nagy meglepetés. Ellentétben egy orvossal, aki rá sem ismerne a mai kórházakra. Az oktatás kevés helyen követte le a környezetünkben végbemenő változásokat, ezért nehezen képes rávezetni a tanulókat arra, hogy megszerezzék a boldogulásokhoz szükséges ismereteket és képességeket. Ez nemcsak a diákoknak rossz, de a tanárokra is hálátlan szerepet ró. Az alkotópedagógia alkalmazásával az iskolák végre megfelelhetnek a 21. század kihívásainak. A tanárok visszanyerhetik a diákjaik megbecsülését, a gyerekek pedig újra motiválttá válhatnak.
A motiváció újraerősítése ma különösen nagy kihívást jelent a pedagógusok számára a jelenlegi oktatási rendszeren belül. A gyerekek érdeklődését nagyon nehéz felkelteni a különálló, egy-egy tudományos területből kialakított tantárgyak iránt a hagyományos módszerekkel. Emellett kiemelten fontos volna a STEAM tárgyakat közelebb hozni a tanulókhoz és 21. századi kompetenciákat fejleszteni, de a legtöbb ország oktatása még a 19. századi rendszerben működik.
“A mai oktatási rendszerünk alapjait egy másik kor igényei szerint alakították, a felvilágosodás intellektuális és az ipari forradalom gazdasági környezetében” – vázolta fel a probléma forrását Ken Robinson, az ismert nemzetközi oktatási tanácsadó, aki 380 milliós nézettségű TED-előadásával szakemberek tömegeiben ébresztette fel a tettvágyat az oktatás reformjára, és idén nyáron hunyt el 70 éves korában. Mint mondta, az ipari forradalom idején alakult ki az iskola mai formája, ahol csengőszóra, tantárgyakra bontva, és életkorok szerinti csoportokba sorolva oktatják a gyerekeket.
Ez az uniformizált rendszer úgy működik, mint egy gyár, és az elvárás az, hogy a végén mindenki ugyanazt az utat bejárva ugyanarra a megoldásra jusson.
Ennek a rendszernek az alapjai nem változtak a megszületése óta, ami azt eredményezi, hogy a kevésbé alkalmazkodóképes tanulók végzetesen lemaradnak, de sokszor még a jó tanulók sem olyan tudással jönnek ki a közoktatásból, amivel a munka világában jól boldogulhatnak. Ken Robinson szerint mire a gyerekek kikerülnek az iskolából, az általánosan megkövetelt sztenderdek miatt kiveszik belőlük a divergens gondolkodásra való képesség, ami a kreativitás egyik fontos összetevője. Közben pedig a tanárokra hárul az a hálátlan feladat, hogy ezen az elavult rendszeren mégis átküzdjék a gyerekeket, és megpróbálják kiharcolni a figyelmüket olyan ismeretekkel, adatokkal, amelyeknél sokkal érdekesebb az őket körülvevő – virtuális – valóság.
A Maker’s Red Box fejlesztése során magunk is megtapasztaltuk, hogy mennyivel könnyebb megtartani a gyerekek figyelmét, ha a tanulás nem öncélú, hanem egy megoldandó problémához kapcsolódik. Egy ilyen rendszerben a tanárnak jóval kevesebb energiát kell a fegyelmezésre fordítania, mivel a diákok motivációja lényegesen nagyobb, mint azoknak, akik a lineáris, frontális rendszerben tanulnak. Még hatékonyabb, ha a megoldandó a problémákat úgy fogalmazzuk meg, hogy a diákok számára izgalmas történetekbe ágyazzuk őket.
Ha nemcsak annyi a feladat, hogy készítsenek egy műszert, amivel a víz szennyezettségét meg tudják mérni, hanem egy alaposan előkészített marsi küldetésen kell felmérni a károkat egy pusztító vihar után, és az eredményen a csapat túlélése múlik, az sokkal jobban magával ragadja a résztvevőket. A motivációt segíti az is, ha olyan témákra építjük fel a feladatokat, amik foglalkoztatják őket, mint a fenntarthatóság és a környezetvédelem, és a mai sorozatok és videójátékok dramaturgiáját átemelve vonjuk be őket lépésről lépésre. Ennek köszönhetően a tanulók szívesebben vesznek részt a foglalkozásokon, időben érkeznek, és sokan akár a szünet idejét is arra fordítják, hogy tovább dolgozzanak a projektjeiken. Így aztán sokkal többet tanulnak – szinte észrevétlenül – mint a hagyományos órákon.
Az oktatási rendszerek másik legnagyobb kihívása a 21. századi képességek fejlesztése. Most a lexikális tudás átadása képezi még sok helyen az oktatás alapját, így viszont a gyerekek megszokják, hogy minden válasz adott, és csak egyetlen bejárási út van. A legfrissebb PISA-kutatás egyik legmegdöbbentőbb adata szerint ma tízből mindössze egy gyerek rendelkezik azzal a képességgel, hogy az adatokat megkülönböztesse a véleménytől. Ez egyenes következménye annak, hogy a diákok ahhoz szoknak az iskolában, hogy egy előre megszabott tananyagot kritika nélkül elfogadjanak és memorizáljanak. Ez egy olyan korban lehetett hasznos képesség, amikor nehezen fértünk hozzá az információkhoz. A jelenlegi információgazdag környezetben inkább annak a képességnek vennék hasznát, hogy ki tudják válogatni releváns információkat és le tudják ellenőrizni őket.
Ha úgy tanítjuk őket, hogy ne kérdezzenek, akkor nem a megfelelő kompetenciákat fejlesztjük.
Ezzel szemben érdemes a kíváncsiságot ösztönözni nyitott végű feladatokkal, így ráadásul a tanár is jóval ritkábban ütközik a diákok ellenállásába. Ha a fizikai alkotásra is megadjuk a lehetőséget, az megnyitja az utat a kreativitás, a kritikai szemlélet, a problémamegoldási kompetenciák felé. Ráadásul segíti a csoportmunkához, a kommunikációhoz kapcsolódó képességek és azon globális kompetenciák fejlesztését, amelyek egy befogadó és fenntartható világban való helytálláshoz szükségesek.
A post truth világban, ahol a tényeket elfedik a vélemények, a Maker’s Red Box fejlesztőcsapata egy olyan generáció nevelését tűzte ki küldetésül, akik számára a tudományos, adatalapú megközelítés, az ellenőrzés magától értetődő. Ez, és a jövőkép tudatos beépülése és alkalmazása megjelenik az OECD 2018, 2021, 2024 évre szóló PISA mérési programjában és részese lesz a PISA Indexnek. A mérnöki hozzáállás és az alkotáshoz szükséges technológiák elsajátítása közelebb hozza a STEAM pályákat a gyerekekhez. Bár nem célunk, hogy minden egyes gyerekből mérnököt vagy programozót neveljünk, tananyagaink fontos eleme, hogy felkeltse az érdeklődést ezen pályák iránt. Ennél is fontosabb viszont, hogy bármilyen szakmát válasszon egy tanuló, az oktatás hatékonyan fejlessze azokat a készségeket, amelyek az előrejelzések szerint a jövő munkapiacán az elvárások gerincét képezhetik.
Tananyagainkkal arra szeretnénk nevelni a gyerekeket, hogy proaktív, cselekvő módon álljanak hozzá az általuk látott problémákhoz, és a megoldást az elméleten túl a gyakorlatban is képesek legyenek kivitelezni.
Erre az alkotópedagógiai módszertan tökéletesen alkalmas, hiszen a tanulók a probléma megoldására való felkészüléstől, információgyűjtéstől a tervezésen át a prototípus kivitelezéséig és teszteléséig képesek végigvinni egy folyamatot a tanáruk támogatásával. Ennek következtében nem kérdőjelezik meg a tanultak hasznosságát, hiszen a tanár olyan tudáshoz segíti őket hozzá, amit azonnal alkalmazni tudnak, és reális jövőképet nyújthat számukra.
A 21. századi kompetenciák mellett ugyanilyen fontos a kiterjedt, széleskörű alapismeretek megszerzése, ami lehetővé teszi a további ismeretszerzést és a tudás állandó bővítését. Ezzel elkerülhető a Dunning-Kruger hatás, amely a kevés ismerettel rendelkezők esetében visszafogja a tanulás ösztönzését. A 90-es évek végén bizonyította be két amerikai pszichológus, hogy minél kevesebb tudással rendelkezünk egy adott témában, annál hajlamosabbak vagyunk túlbecsülni a hozzáértésünket, és ez negatívan befolyásolja a tanulási hajlandóságot. Márpedig az egyre gyorsuló technológiai fejlődés következtében egyre gyorsuló ütemben avul el tudásunk is, ezért kiemelkedően fontos az élethosszig tartó tanulás képességének fejlesztése.
Az alkotópedagógia módszertana alapján a tanulók az ismereteket a problémák megoldásához szükséges mértékben és tartalommal önállóan szerzik meg és sajátítják el. Így állandó késztetést éreznek a tanulásra, amelynek eredményét a gyakorlatban, azonnal hasznosíthatják. Ez lényegesen megnöveli az így megszerzett ismeretek rögzítését és előhívási képességét a Bloom taxonómiának megfelelően.
Az igazán 21. századi oktatásban az ismeretek megszerzésében az oktató legfeljebb irányt mutat és mentorál. A tanulók a foglalkozások során elsajátítják az önálló, élethosszig tartó tanulás képességét is, amelynek lényegi eleme a releváns ismeretek keresése, validálása és megfelelő felhasználása. A csoportmunka során a feladatok megosztásának köszönhetően a tanulók nemcsak ismeretszerzők, hanem ismeretátadók is lesznek. Ez segíti a lényegkiemelés képességének és az empátiának a fejlesztését, miközben szintén jelentősen javítja a későbbi előhívás hatékonyságát. Ezek garantálják azt, hogy az iskolából kilépve bárhol megállják a helyüket, még a mostani, radikális átalakulás előtt álló munkaerőpiacon is.
Egy ilyen rendszer újraértelmezi a pedagógus szerepét is, aki ebben az új felállásban egy jóval hálásabb feladatot láthat el.
Ha olyan formában adhatja át a tudást a gyerekeknek, hogy az felébreszti bennük a belső motivációt, akkor nem a fegyelmezés és az osztályozás eszközeivel kell ösztökélnie őket. Ehelyett koncentrálhat a tudás átadására és a diákok fejlesztésére. Tanárként felszabadító élmény felügyelni azt a kreatív munkafolyamatot, amire az alkotópedagógiai tananyagok ösztönzik a diákokat. Ebben az új helyzetben a diákokban ösztönösen kialakul a tisztelet a pedagógusokkal szemben. Az alkotópedagógia partnerként kezeli a diákokat, és ha valami nem sikerül elsőre, az az alkotóműhelyben nem a kudarc jele, hanem a tanulási folyamat egyik fontos lépése. Így megvalósulhat az, hogy a tanár nem arra kíváncsi, hogy mit nem tudnak a gyerekek, hanem arra, amit igen. Éppen úgy, ahogy azt Ken Robinson elképzelte.