fbpx

“A mai iskola pazarlóan bánik a legdrágább erőforrásunkkal, a tanárral”

 

Maker's Red Box 2020. 11. 27. 07:29

A digitális oktatás valójában egészen máshogy kellene, hogy kinézzen, mint ahogy azt eddig elképzeltük, mondja Horváth Ádám, aki 2002 óta foglalkozik digitális oktatástechnológiával, és oktatási intézményeket, cégeket, startupokat támogat az átállásban. Ezalatt az időszak alatt három gyermekén is végigkísérhette, hogy mi az, ami az oktatásban változtatásra szorul. 4 évvel ezelőtt az Európai Unió Digital Awarddal tüntette ki munkájukat, miután halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek számára is elérhetővé tették az általuk szervezett robotika táborokat. Fontos számára, hogy a hobbija és a munkája egybeesik egy olyan társadalmi céllal, ami sokak számára az előrelépési lehetőséget jelenti. A Maker’s Red Box csapatához 2020-ban csatlakozott szakmai igazgatóként, ennek apropóján kérdeztük az oktatás legnagyobb problémáiról és a küszöbön álló megoldási lehetőségekről.

Ádám Horváth, a Maker's Red Box szakmai igazgatója

Mik a mai oktatási rendszerek legnagyobb hiányosságai?

Nagyon egyszerű és nagyon bonyolult is erre válaszolni. Az az oktatási rendszer, ami a fejünkben él, már nem a leghatékonyabb módja annak, hogy valakit az életre felkészítsünk. Az, hogy van egy épület, ahol bizonyos méretű termekben egy ember egy adott tantárgyról beszél azoknak a gyerekeknek, akik ugyanabban az évben születtek, az ipari társadalom igényeire és lehetőségeire lett kitalálva. Amikor az információ nem volt korlátlanul hozzáférhető, akkor olyan tanítási-tanulási metódusokat kellett kialakítani, amelyek az ismeretek hordozására próbáltak felkészíteni. Ezért az iskola az élethez szükséges ismeretek memorizálását várta el a tanulóktól.

Ma már olyan mértékű az információk gyarapodása, hogy az iskola szükségszerűen képtelen átadni minden adatot, ismeretet, ami az élethez szükséges. Ha az iskola továbbra is arra készíti fel a gyerekeket, hogy egy adott kérdésre egy adott választ kapjanak, akkor nem lesznek készek az életben való hatékony és sikeres működésre. Amire ugyanis szükségük lesz az életük során, az szinte biztos, hogy nem lesz benne az iskola által átadott ismeretekben.

Mik a legfontosabb nemzetközi trendek az oktatásban, amik megoldást kínálnak erre?

A legfontosabb trend, hogy a lexikális ismeretátadást felváltja a kompetencia alapú tanulás. A kompetenciák, elsajátított készségek sokkal tovább használhatóak és sokkal szélesebb körben, mint a specifikus ismeretek. Az észtek azt mondják, hogy azért nem használnak tankönyvet, mert az ellentétes az oktatás céljaival. Hiszen a tankönyvben rögzített formában, előre kiválogatva szerepel az igazság. Ez az, amivel soha nem fog találkozni a tanuló a későbbiekben. A munkahelyén is azt fogják elvárni, hogy ő maga képes legyen kiválogatni a legnaprakészebb információkat, ha egy problémával találja magát szemben. Ehhez viszont más kompetenciákra van szüksége, kritikai szemléletre, csoportmunkára, validációs képességre, absztrakciós képességekre. A hangsúly egyre inkább áttevődik azoknak a kompetenciáknak a fejlesztésére, amelyek a 21. században szükségesek.

Kompetencia alapú tanulás mikrokontrollerekkel

A másik nagyon fontos trend a differenciálás és a személyre szabás. Ha mondjuk elmész egy gyerekcipőboltba, akkor ott rengeteg fajta cipő közül választhatsz, pedig a gyerekeknek alapvetően nagyon hasonló a lába. Az agyuk működése viszont jóval összetettebb és ebből fakadóan sokkal egyedibb, mint a lábuk, mégis teljesen egységesen, mondhatjuk, hogy egy kaptafára próbáljuk fejleszteni az elméjüket. Nyilvánvalóan nem hatékonyan. Amikor elsőben, másodikban írni tanítjuk a gyerekeket, akkor 1-2 hónapnyi eltérés a fejlődésben óriási különbségeket eredményez a tanulási képességekben, ezért nagyon fontos a differenciálás.

A differenciálás fontos eszköze a formatív értékelés, amikor nem stigmatizáltan rendelünk hozzá egy értéket a gyerek tudásához, hanem azt határozzuk meg, hogy mi az, amit már elsajátított az összes átadandó tudáselemből. Tehát azt értékeled, amit tud, nem azt bünteted, amit nem tud, hiszen a formatív értékelésben a lényeg a visszajelzés a tanuló felé azzal kapcsolatban, hogy hol tart, milyen irányban kell tovább mennie.

Ez a gyakorlatban sok észak- és nyugat-európai országban azt jelenti, hogy a tanár nem pirossal húzza alá a hibákat, hanem zölddel a jó válaszokat. Így a tanuló, ha kézbe kapja a dolgozatát, akkor nem azt látja kiemelve, hogy mi az, amit rosszul tudott, hanem megerősítést kap arra vonatkozóan, amit jól.

A pandémia idején a tanulói előrehaladás mérésének támogatására egyre gyakrabban jelennek meg az elektronikus tudásmérési és értékelési rendszerek, ahol a gyerekek akár hetente többször is meg tudják mérni saját magukat, hogy mi az, amivel jobban kellene foglalkozniuk. A gyerek, a tanár és a szülő felé is visszajelez adaptív módon, és ha valamiben nagyon jó a gyerek, akkor nem hagyja magára, ha elérte azt a tudásszintet, amit elvár a rendszer. Ez egy nagyon fontos eleme a tanulás átalakulásának, hogy elindít utakat, azokon végigkíséri a tanulókat, és visszajelzést ad, hogy hol tart, és hogyan tud továbblépni. A tudás bővülése ugyanis határtalan. Egy felmérővel kijelölt szint után még végtelen tudás fedezhető fel és az iskolának feladata, hogy érzékeltesse ezt a mélységet, ahelyett, hogy megelégedne egy véges, behatárolt listával, amit a tanulók „megtanulhatnak”.

A Maker’s Red Box hogyan illeszkedik ezekbe a trendekbe?

Ezekbe az átalakulási folyamatokba kiválóan illeszkedik, hiszen alapvetően arról szól, hogy a gyerekek érdeklődését kelti fel, történetbe ágyazva ad át olyan ismereteket, amiket a gyerekek maguk szednek össze csoportban vagy önállóan. Mindenki úgy mélyedhet el egy adott történetben, ahogy az az ő érdeklődési körének megfelel. Ezért aztán nem arról van szó, hogy a középátlagon lévő gyerekek elégedettek, aki alatta van, az kudarcot érez, aki pedig felette van, az unatkozik, mert nem kap elég motivációt. Egy ilyen rendszerben mindenki olyan motivációs szintre tud kerülni, ami az ő továbblépéséhez szükséges.

Horváth Ádám az EU CodeWeek egyik eseményén

Hihetetlenül fontos, hogy minél több gyerek úgy érezze, hogy ő most tanult valamit, szórakozott, előrelépett, segített másoknak, megoldott valami problémát, és sikerélménye lett.

Amikor egy foglalkozás után megkérdezzük a gyerekeket, hogy mit tanultak, akkor azt mondják, hogy semmit, mert végig játszottak. De ha megkérdezed őket tételesen, hogy “mértél szöget, használtál százalékszámítást, tanultál valamit a föníciaiakról?”, akkor ezekre mind igen a válasz. Hatalmas mennyiségű ismeretelem kerül átadásra egy Maker’s Red Box foglalkozás közben.

Emellett azokat a kompetenciákat, amikre a 21. században szükség van, minden Maker’s Red Box foglalkozás fejleszti. Ezek mind olyan alapvető elemei, amelyek nélkül nem is tudnak továbblépni. Ezért nagyon jól beépíthető bármilyen hagyományos oktatási rendszerbe is, ahol ezeknek a kompetenciáknak a fejlesztésére kevés mód nyílik.

A magyar oktatási rendszerbe is?

Semmi nem akadályozza meg, hogy a magyar oktatási rendszer alkalmazza a Maker’s Red Box eredményeit és termékeit. Ehhez persze több tanárt és tantárgyat össze kell vonnia. Ezt a nagyon pici méretű és a nagyon nagy méretű intézmények tudják könnyebben megcsinálni óraszervezési okok miatt. Ami nehézséget jelent, az a műhely hiánya, ami az intézmények túlnyomó többségében nem áll rendelkezésre, de a Maker’s Red Box különböző szinteken is teljesíthető, elképzelhető olyan, hogy egy könnyített verziója valósul meg.

Másrészt, ha van egy fejlesztési koncepció, akkor a fenntartókkal, tankerületekkel, egyházakkal együttműködve egyre több intézmény van, ami amellett dönt, hogy egy ilyen műhelyt felszerel. Nem mondom, hogy kizárólag szándék kérdése, de vannak példák, egyre gyarapodó számban. A Maker’s Red Box mögött álló csapat közreműködésével közel 60 digitális közösségi alkotóműhely jött létre az országban.

Miért fontos a kétkezi alkotótevékenység a tanulásban?

Nem csak azért, mert leköti a gyerekeket, fontos finommotorikus mozgásokat fejleszt, ráadásul jól szórakoznak közben. A kétkezi alkotótevékenység beemelésének alapvetően neurobiológiai okai vannak. Ugyanis az agyunk arra van felkészítve, hogy ne csak teljesen mentális folyamatokat, hanem fizikai folyamatokat is leképezzen, és maga az emlékezés, a feldolgozás, nagyon erősen kapcsolódik a mozgáshoz, tapintáshoz, a minél több érzékszervet elérő érzékeléshez.

Amikor a gyerek egyhelyben ül, akkor az agya nem kap olyan segítséget, amibe kapaszkodhat, amikor információkat tárol el. Amikor viszont tárgyat fogsz a kezedben, hangot hallasz, szagokat érzel, fényeket látsz, tapintasz valamilyen felületet, ezek mind olyan plusz kampókat hoznak létre, amelyek az információk több agyterületen való rögzülését segítik, és az előhívás is könnyebben megy. A másik, hogy a kézzel való tevékenykedés, az eszközhasználat olyan alapkompetenciákat fejleszt, amelyek önmagunkban is nagyon hasznosak, akár a munkaerőpiacon, akár a hétköznapi életben.

Kétkezi alkotótevékenység a Maker's Red Box foglalkozásokon

A tanárokra és az iskolákra sosem látott teher nehezedik most. Mit látsz, mennyire nyitottak a változásra, és mi az, ami számukra megkönnyíthetné az átmenetet?

Az iskolarendszer, az iskolák és tanárok nyitottak erre a változásra. Ők tudják, hogy a tanulóknak olyan oktatásra van szükségük, ami a mai élethez jobban kapcsolódik és hasznosítható. Ebből a szempontból nem gondolom, hogy bármilyen ellenállás volna. A probléma azzal van, hogy nem tudják, hogy hogyan, hiszen ezt nem tanították és nem is tanulták korábban. A pedagógiai környezet alapvetően a frontális pedagógiára készíti fel őket, de

már megjelent a tömeges igény az ilyen típusú foglalkozásokra, ezért a pedagógustovábbképzés az egész világon fontos eleme kell legyen ennek az átallásnak.

Nagyon komoly pluszmunka ezt a típusú tevékenységet bevinni az oktatásba, de létezik az a képzés, ami ezt lehetővé teszi. A Maker’s Red Box ezt is tartalmazza, hiszen egy nagyon erős tanárképzési program kapcsolódik hozzá. Ez nem pusztán egy tananyag, a legfontosabb eleme egy lépésről lépésre leírt tanári kézikönyv a foglalkozások megvalósítására, és akkreditált tanárképzések is kapcsolódnak hozzá. Gyakorlatilag azok a pedagógusok, akik nyitottak ebben az irányban, azok a Maker’s Red Box tevékenységet egy pici rákészüléssel önállóan is megtudják valósítani. Ha további segítséget szeretnénk kérni, akkor az egyre szélesedő Maker’s Red Box közösség rendelkezésükre áll, hogy megválaszoljuk a kérdéseiket.

Mennyire nyitottak erre az oktatási élet döntéshozói? Mikor terjedhetnek el az új megoldások?

Vannak olyan országok, ahol ez már az alapvető oktatásnak a része, ahol magától értetődő a tantárgy-tömbösítés, a különböző tantárgyak összevonása, a projektesítés, és ez nem csak egy-egy alkalommal jelenik meg, hanem az oktatásnak a fő módszere. De nyilvánvalóan az országok jelentős részében ez még csak bemutató jelleggel, pilotként jelenik meg az iskolában. Ezeken a területeken kell azt segíteni, hogy ez jobban el tudjon terjedni, és be tudjon épülni az oktatásba.

Tanárképzés egy új hazai digitális közösségi alkotóműhelyben

Nemrég leveleztem Mart Laanpere-vel, aki azt észt oktatási rendszeren belül a digitális oktatás vezető alakja. Ott egy komplett projektet vezetett be az észt állam arra, hogy a konstruktivista pedagógia el tudjon terjedni az országban. Ez egy friss, 3-4 éves program. Ők a fontos döntéseken már túl vannak, az intézményekben van erre forrás, és az, hogy van egy külön laborjuk erre, és 3D nyomtató minden észt oktatási intézményben, az magától értetődik. Mondjuk ugyanez a helyzet a finn intézményhálózatban is. Nyugat- és észak-Európában általánosnak tekinthető az, hogy a tanórának része, hogy tervezünk valamit és kinyomtatjuk.

Adhat-e lökést a változásnak a vírushelyzet?

Abszolút, idézném Mart Laanpere-t, aki szerint a digitális pedagógia számára a kovid-helyzet nem lökést adott, hanem felhívta a figyelmet a problémákra. Például arra, hogy a digitális oktatás mostanáig sokszor leragadt a hagyományos tantermi oktatást digitalizációjánál. Ezzel szemben a tanulás valós virtualizációjára van szükség. Ez azt jelenti, hogy a tanulás elsősorban egy virtuális térben megy végbe, amihez az egyik színteret a tanterem biztosítja.

A tantermi szakaszt a helyén kellene kezelni, és a lehető leghatékonyabbá tenni. Ide kell tenni minden olyan elemet, amikor a tanár és a tanulók interakcióba kerülhetnek egymással, és kiszorítható innen minden olyan elem, mint az egyirányú információátadás, a számonkérés és a gyakorlás is, ami a tanulási időnek az egyik leghosszabb része. Ez a szakasz nem akkor a leghatékonyabb, ha a gyerekek egymás mellett ülnek egy teremben, és a tanár nézi, ahogy írnak. Ez egészen biztosan nem a legjobb kihasználása a legdrágább erőforrásunknak, a tanárnak.

Miközben a hagyományos oktatásban a tanár az összes gyerekkel egyszerre foglalkozik, a gyerekek egy része unatkozik, egy másik része meg elvesztette a fonalat.

Ezeket a várási időket ki lehet szervezni, ha jól strukturáljuk újra a tanulási folyamat. Ehhez az kell, hogy a gyerekeknek egy állandó feladatuk legyen, amiben önállóan is tudnak előrehaladni, közben gyakorolnak, ismereteket szereznek, interakcióba lépnek másokkal, és amikor szükség van rá, akkor a tanár rendelkezésre áll, és a legtöbbet adja magából. Jelenleg ez a leghatékonyabb módja az oktatás megszervezésének, amíg a mesterséges intelligenciák ezt majd felül nem írják.

Töltsd le ingyenes tájékoztatónkat!

Örömmel osztjuk meg tapasztalatainkat az alkotópedagógia előnyeiről, és nyújtunk segítséget ahhoz, hogyan érdemes elindulni. (A tájékoztató jelenleg angol nyelven olvasható.)

Amellett, hogy elküldjük emailben a letöltési linket, szeretnénk hírlevélben értesíteni alkotópedagógiai és a Maker’s Red Box tananyagokkal kapcsolatos újdonságokról. A hírlevélről bármikor le lehet iratkozni. Az adatokat az adatvédelmi tájékoztatónkban foglaltak szerint kezeljük.